Advent 2018
Advent - első gyertyagyújtás
Az "Együtt, testvérként "- iskolaközi szemléletformáló program EFOP-3.1.8-17 pályázat keretén belül 2018.12.03-án adventi projektnapot tartottunk iskolánkban. A projektnap célja, az adventtől karácsonyig tartó ünnepkör közösségi megélése volt, segítve abban a gyerekeket, hogy megérezzék, milyen szűkebb és tágabb közösséghez tartoznak.
Több éves hagyomány az iskolánkban az adventi koszorú elkészítése. Az idén a nyolcadik osztály néhány tanulója segédkezett benne. Két délután, odaadó munkával és kitartó lelkesedéssel igazán szép látványt nyújtó koszorút sikerült alkotnunk. A szombat délután a nyolcadikos diákokkal rövid műsorunkban felidéztük az ünnep eredetét, kialakulásának hátterét, majd egy igazán kedves Dömötör Ilona verset szavaltak el a kisebbek. Dévay Máté, református lelkész a gyermekekkel megható karácsonyi éneket énekeltek, majd Pingor Zsolt igazgató úr ünnepélyesen meggyújtotta az első gyertyát.
