Zöld Bagoly 2019
2019.04.08
"Zöld Bagoly" nap
Az idén az EFOP-3.1.8-17-es testvériskolai
pályázat keretén belül folytatódott intézményünkben a tavaszt megnyitó izgalmas
programunk, a "Zöld Bagoly" nap. Továbbra is
kiemelt feladatunknak tekintjük: a környezettudatos magatartás, a természettel
való harmonikus viszonyhoz szükséges értékek, attitűdök, beállítódások,
szokások kialakulásának elősegítését. Szeretnénk, ha a környezettudatos
életmódhoz szükséges ismeretek a személyiség ösztönzőivé válnának
tanulóinknál.
Iskolánkban 2014 márciusában a "Segítsük egymást!" pályázat keretén
belül lehetőségünk nyílt kertrendezésre. Mandulafa csemetéket ültettünk és
virágosítással igyekeztünk szépíteni a környezetünket. A kisebb korosztályú
gyerekeket vontuk be a programba. A mandulafákat felnőtt irányításával, illetve
segítségével megmetszették, meglocsolták. A virágládákba elültetett virágokról
az elszáradt részeket leszedték, a földet megújították, majd a végleges helyére
rakták. Ápolásukat, gondozásukat vállalták.
Egy
kellemes iskolai program volt ez a nap. Agyerekek lelkesen fogják figyelni az általuk
elültetett növények növekedését, hiszen azok gondozásával is megbíztuk őket. A nap folyamán az iskola diákjai az
udvaron összeszedték a szemetet, és összegereblyézték a faleveleket is.Az idén megrendezésre került "Zöld bagoly" nap ismét nagy sikert
aratott. Élmény gazdag programon
vettek részt, gazdagítva tapasztalataikat a természetről.
